|
Ózd-
Bamakó Express (The
true story)
2007.
január.
Hajnalban autóért megyünk Várpalotára, azt sem tudom, hogy
hol van. Nagyon korán van még és hideg. Autópályán szeretnénk
menni, ezért bemegyünk a hatvani benzinkútra matricát venni,
és pont előttünk kanyarodik be egy Nissan Patrol felmálházva.
Nekem rögtön beugrik: ma rajtol a Budapest-Bamako rally.
-Micsoda?- kérdi Attila.
-Egy őrült futam, autóval mennek Afrikába.
Oda megyünk a srácokhoz, rögtön összehaverkodunk, aztán mindenki
megy tovább, ők a rajthoz, mi Várpalotára. Délelőtt, ahogy
indulunk hazafelé, a 8-as úton jönnek szembe, szépen sorban
az afrikai kalandorok: Egy Csepel műhelykocsi, Trabi, Lada,
Hummer, egy Dácia stb.
Talán itt kezdődött el valami, mert mindig ott motoszkált
a fejünkben, a kaland a kihívás, sokat beszéltünk róla, de
csak beszéltünk.
2007.
december 12.
Este hat körül csörög a telefonom, Dobos Attila:
–No? Megyünk akkor Bamakóba, 2009-re benevezzünk?
-Menjünk! Ott még nem voltunk.
-O.K. !
-Mi legyen a csapat neve?
- „Ózdról-Bamakóba”, de ez béna. Ózd-Bamako Express. Ez milyen?
-Hű, ez jó! Akkor legyen ez.
Ez lett, de ha azt hinné valaki, hogy ez a sztori kedvéért
van így, leegyszerűsítve, nos, annak elmondom, ez az igazság!
Frankón.
2007.
december 13.
Megint hív Attila:
-Kijössz akkor aláírni a 2009-es nevezési lapot?
-Ki is mehetek.
Kimegyek, Attila izgatott, felvette a kapcsolatot az egyik
kapcsolattartóval valamilyen Évivel, aki közli: rossz az oldal,
mert a 2008-as nevezést hozza ki, de nem kell vele foglalkozni,
csak a programozó rontott el valamit.
2007.
december 14.
Ismét csörög a telefon. Ki lehet találni ki az: Attila bent
volt a bankban elutalta a pénzt, csak euróban lehet befizetni,
de ez sem gond. Tíz perc múlva már ott is van nálam. Szerencse,
hogy pont Szentgyörgyön szedem a szemetet (jelen állás szerint
kukás autón tekerem a kormányt, ha időm engedi). El kell faxolni
a nevezési lapokat és a bankos papírt. Délelőtt az átutalásos
papírral együtt elfaxolom otthonról. Nos, nem olyan gyorsan
megy ez nekem, valamiért e-mailt már gyorsabban tudok küldeni,
van még mit csiszolni ezekben a technikai sportágakban.
2007.
december 15.
Egyfolytában a Bamakós oldalakat bújjuk, persze külön-külön.
Közben Skype -on beszélünk vagy mi a csudán: le kell védeni
a domain nevet. Le. Csak tudnám mi az, de védjük le.
2007.
december 16.
Kitaláljuk, hogy mivel menjünk Afrikába. Attilának van egy
öreg Opel Omega kombija, diesel, légrúgós hátul, pláne. Menjünk
azzal, csakhogy kosárban van a mocija, azt is össze kell még
szögelni, de úgy, hogy a 8000 km-t kibírja Bamakóig. Akárhogy
nézem, ez 4 német út, oda-vissza. Azt ki lehet bírni, mondom
most, kíváncsi leszek, mikor haza érek onnan, akkor mit gondolok
majd erről.
2007.
december 17.
Szedem a szemetet a kukásautóval. Dubicsányban vagyok, amikor
Attila megint hív, honlap név kell, rövid frappáns. Attila
kitalálja az ozd-bamako.hu -t. Nekem tetszik, legyen ez, végül
ez is lett. Aztán ott van még, hogy írni kellene egy kis bemutatkozást,
pár kép is kellene, de valahogy nem áll rá az agyam.
Mivel ennek a kalandnak nem csak az a célja, hogy kalandorok
kimenjenek Afrikába. A szervezők kitaláltak nemes célokat,
adományokat visznek a nevezők, humanitárius tetteket visznek
végbe, ez már hagyomány. 2007-ben kutat fúrtak egy falunak,
ami kb. 300 ember vízellátását biztosítja. Nagy dolog ez,
ott ahol nem bővelkednek vízben. Nekünk furcsának tűnhet,
mert itt van még bőven, ami nekünk természetes, pocsékolunk
is rendesen.
2008.
január 03.
CENZÚRÁZVA
2008.
január 04.
Sokáig nem történt semmi érdekes, az ünnepek elvették a figyelmet
a projektről. Sikerült az év első hetében jól megbetegednem,
tartós 38 fok feletti láz, ja és persze dolgoznom kellett
betegen, de kibírtam. A láz nem akar lejjebb menni. Délután
bejelentik a „sokkoló hírt”: elmarad a Dakar! Na… bumm! Felhív
egy hölgy az MR1 Kossuth Rádió miskolci regionális stúdiójából.
Élő interjút szeretne velem készíteni, természetesen igent
mondok. Nem tudom, hogyan kerültem képbe, de nem is számít,
ez most nagyon jól jön, akkor itt beszélünk először nyilvánosan
a Bamakóról. Innentől kezdve, aki utánunk jön csak második
tud lenni mögöttünk.
2008.
január 05.
Szabó Gál András (alias: Villám Géza) közleményt ad ki: a
Budapest- Bamako nem marad el!!! Ja, persze szívesen látják
a Dakarosokat is. Szerintem nem fog senki sem csatlakozni,
hogy nézne az ki (sznobság).
Most jut eszembe, az olyan versenyeket szervezők nem igen
nézik jó szemmel, hogy kiparodizálják őket „fillérekből!”
2008.
január 06.
Lemegy a rádióinterjú ÉLŐBEN, jól sikerült, de még csiszolni
kell a beszédstílusomon, mert „hát”-tal kezdtem minden mondatot.
Fog ez menni csak gyakorolni kell, és remélem, kell még beszélnem,
persze nem azért mert magamutogató lennék, ugyanis engem ez
a része sosem izgatott, ám fontos ez az Express szempontjából.
2008.
január 07.
Egész nap az interneten lógok, mert információkra van szükség,
azokat meg ott találom. Hétvégén rajtol a 2008-as mezőny.
Még egy év, soknak tűnő idő, de nem az, gyorsan telnek a napok.
Töröm a fejem, mert tegnap láttam képeket Maliból, lehet,
hogy Mercivel kellene menni, mert azt ott ismerik, az Opel
Omegát nem biztos.
2008.
január 11.
Előzetes egyeztetés alapján reggel ötkor indulunk a Kossuth
térre. Elkészült a Transitom, nem kell busszal mennem, mehetek
mikrobusszal. Hurrá!
2008.
január 12.
Nagy nehezem beköszörülöm a vasat, kikocsizok Attilához, bepakolunk
a Citroenbe, mert viszünk pár szerszámot, folyamatosan jönnek
az ötletek. Annyi ötlet jön, hogy le kellene írni, kár lenne
elfelejteni. Nem érünk oda időben, csak a start pisztoly eldörrenése
után, de mire a BKV busz odatolat a rajt dobogóhoz, ott vagyunk.
Nekik azért kellett tolatni, mert nem férnek át alatta. Nagyon
sok ember jött ki a térre, sok úgynevezett hírességet is látok,
persze engem ez hidegen hagy. Megkeresem az egyetlen ismerősömet,
aki már egyszer végigcsinálta. A bamakós honlapon úgy szerepel:
Nivás Jocó, én csak Rigónak hívom. Mintha csak irányítanának,
pont oda megyek, köszönök neki, csinálok róla pár képet. Sokan
vannak körülötte, most kezdem felfogni mi is ez. Elvegyülünk
a tömegben, megnézzük a felszereléseket és levonjuk a konzekvenciát:
sokan visznek felesleges dolgokat. Milyen könnyű okosnak lenni,
de komolyan, sok fölösleges dolgot látok. Az alumínium dolgok
nagyon mutatósak, meg nemigen van tőle jobb. Üveges ásványvíz
minek kellhet? -így magamban. Nos, mindegy. Megvárjuk az utolsó
autót is a „Daciával Bamakoba” csapat mellet bámészkodunk,
én azzal azért nem biztos, hogy bevállalnám. Pont ott találkozunk
egy emberrel, aki Attilától vett valamit, elbeszélgetek vele.
Addig-meddig, hogy a fiatalember felajánlja, megcsinálja a
motort az Omegába, pedig csak öt perce ismerem, de azért jól
esik. Hazafelé Ceglédnek jövünk, mert egy autót kell megnéznem
a bátyámnak. Ez arra jó, hogy kielemezzük a látottakat, van
is mit. Készítettünk jó sok képet, azokat majd otthon kell
átnézni.
2008.
január 13.
Személyesen találkozok a rádiós főszerkesztő asszonnyal. A
Tesco parkolóban van a találkozó. Sokat beszélgetünk, nagyon
színpatikus hölgy, odáig fajul a dolog, hogy a végén már tegezve
búcsúzunk egymástól. Megígéri, ha jó lesz az idő tavasszal,
meglátogat Borsodszentgyörgyön. Ha lesz valami újság az Ózd-Bamako
Express-el, akkor természetesen beszámol róla a regionális
rádióban (Kossuth, MR6).
2008.
január 14.
Elég rosszul kezdődik a nap, mert nem indul a kukás autó,
tízre sikerül elkezdenem dolgozni, de aztán minden jóra fordul.
Felhív Marosréti Ervin újságíró barátom, és azt kérdi ki az
a másik Borbás Peti, aki indul a Bamakón. Nagy nehezen sikerül
elmagyarázni, hogy én. Az Észak-Magyarország főszerkesztője
hívta fel. Aztán rájövök honnét az infó. A rajt után a szervezők
már levették a mostani mezőnyt, és felrakták a 2009 nevezőket.
Gyorsan interjút adok telefonon, elmondom a sztorit, kb. öt
percben. Hamarosan megint csörög a telefonom ugyanaz a szám.
Hatalmas letolást kapok, megismerem a hangot. Ez Kriskovics
Tamás az OVTV operatőre, neki is eszébe jutott a dolog, de
senkit nem talált, aki elmenne vele Afrikába. Szó-szót követ,
holnap be kell menni élő adásba a Háttér című műsorba. Rögtön
igent mondok, hívom Attilát, fotók kellenek az újságba is
az autóról.
2008.
január 15.
Fél ötre megyek Attiláért, bemegyünk a TV-be. Le kell ülni
a váróban, a vágó enged be és egyfolytában röhög, hogy milyen
őrültek vagyunk. Most először bizonytalanodom el. Jönnek sorban
az adás résztvevői. A tűzoltóparancsnokot ismerem személyesen
is, a többieket hírből, de hamar összehaverkodunk. Attilát
köhögési rohamok gyötörik adás előtt. Utolsók leszünk, Ervin
bemutat bennünket, beszélünk, Ervin mindenre kitér. Nagyon
jól sikerül az interjú, frappánsan válaszolunk minden feltett
kérdésre (10 –15 perc élőben). Jönnek is a telefonhívások,
jönnének sokan, de konkrét jelentkező nincs. Viszont Ervinék
eljönnének stábbal, leforgatni egy úti filmet!
Az ötlet jó, de képlékeny még a dolog, egyelőre jegelni kell,
kár!
2008.
január 16.
Reggel megint kelek negyed hatkor, pedig aki a TV-ben szerepel,
az alhatna tovább! Félre téve a tréfát nem változott bennem
semmi. Az emberek azt hiszik jelent valamit a szereplés, de
nem. Viszont szerepelni muszáj, mert így könnyebb lesz támogatót
találni. Este sikerül elrontanom a számítógépet.
2008.
január 17.
Véletlenül belenézek az Ózdi Közélet című újságba, a főoldalon
egy árokba csúszott autó. Megismerem, ezt én húztam ki hétfőn
reggel a kukásautóval. Felütöm a sport oldalt, hoppá Ózd-Bamako
Express negyed oldal! Elég jó a sajtó mérlegünk, csak megmaradjon
ez a lendület. Szerencsére az elmúlt években jó kapcsolatot
sikerült kialakítani egy-két újságíróval, meg egy kis rutint
szereztem a médiával kapcsolatban, amit most tudok kamatoztatni.
Ha ismert az ember, akkor könnyebb helyzetben van bizonyos
esetekben. Nekünk most ez a legfontosabb. Meg az, hogy mi
komolyan vesszük a humanitárius feladatokat.
2008.február
07.
A Bamakós honlap webshopjában kinézünk magunknak kabátot,
pólót. Egyeztetünk, és úgy döntünk, inkább személyesen elmegyünk
érte, mert ki tudja, hogy van méretezve. Úgyhogy útra kelünk
megint, irány Budapest. Attila egyéb üzleti dolgait intézzük,
mindjárt el is tévedünk kicsit, gyakorlás képen előveszem
a térképet, kb. öt perc alatt helyre igazodunk. Na így kell
ezt csinálni, csak annyi a probléma, hogy ott nem sok utcatábla
lesz. Szerintem. Oda navigálom magunkat a „céghez”. Összeismerkedünk
a kishölggyel, aki mily meglepő, szegről-végről a földink.
Kazincbarcikán született és Bélapátfalván lakott, Egerbe járt
szakközépiskolába, oda ahová én is. Gondolom így biztos emlékezni
fog ránk, legalábbis remélem. Jó minőségű a ruha, még a plusz
polár felsőt is bevállaljuk. Attila még környakas pólót is,
mert ő ezt jobban kedveli, én nem. Csodák-csodája megint felhív
az operatőr ismerősöm, vannak új jelentkezők, akik jönni akarnak
velünk. Találkát beszélünk meg Ózdon egy kávézóban, én nem
igen járok ilyen helyekre, egyéb okokból, de megígérem, elmegyek.
2008.fenruár
09.
Mindketten megyünk, felavatjuk az új ruhánkat, abban megyünk.
Mit tagadjam, jól nézünk ki ebben, látszik a csapat jelleg.
Bizony.
Megjön Kriskovics Tamás is, jó egy órát beszélünk, vannak
kanadai ismerősei, akik jönnének velünk kalandozni. Egyből
nemzetközi lesz a csapat, hát ez jó lenne már PR szempontból
is. Később egyeztetünk. Furcsa érzésem van, mert eddig minden
olyan könnyen, és flottul megy. Nagyon gyanús, csak el ne
bízzuk magunkat. Később is így menjen!
2008.február
15.
Rengetegen „akarnak” jönni velünk Bamakóba, de addig-meddig
beszéltek róla, amíg betelt a nevezési lista, amire egyébként
eddig még nem volt példa. Mellesleg vásároltunk egy Omega
alkatrész bázist, aminek jó a motorja, nem zörög, nem csörög
és pöccre indul. Kettőből egyet csak össze tudunk kalapálni.2008.február
16.
Egy ismerősöm elájult a Bamako-s kabáttól, meg is vette, amit
elkunyizott tőle a testvére. Így nekem újat kellett vennem,
Attilának meg ki kellett cserélni, mert ferdén lett rávasalva.
Hordjuk az egyenruhánkat mindenhová, még pluszba rávarrattunk
egy magyar címert, így jobban néz ki. Azt hittem, az emberek
nem nagyon tudják, miről van szó, de tévedtem és még minket
is megismernek.
2008.
február 27.
Egy falum béli fiatalember megkeresett, ő nem Bamakóba, hanem
rallye versenyen indulna velem. Tetszik az ötlet, rögtön összeáll
a fejemben a terv: Lada VFTS álmaim egyik autója, ha sikerül,
akkor ebből is tudunk profitálni később. Ózdon és környékén
nagyon népszerű az autóverseny rengetegen járnak ki a versenyekre,
ráadásul idén lesz RTE (rallye túra), első és másodosztály
is. Egyelőre még képlékeny a dolog, majd kialakul.
2008.
február 29.
Attila tegnap kiutazott Németországba és megkért, szedjek
össze anyagot a weblapunkra, most azt teszem. Kár hogy videó
anyagból nem tudok vágni, mert lenne az is bőven, de mindent
én sem tudhatok, nekem már az is nagydolog, hogy ennyire képes
vagyok.
2008.március
06.
Elutazok Budapestre Attilával, alkatrészeket viszünk, jövünk-megyünk,
semmi érdemleges nem történik. Az utolsó állomáson egy gumiszerelő
műhelyben terepjárógumit keresünk. Nagy nehezen kinyögjük
mit is akarunk, rögtön felajánlást kapunk. Kapunk két garnitúra
gumit, ha kirakjuk a matricájukat. Tetszik az ötlet, hát belemegyünk.
Hazafelé már nagyon vidáman jövünk, feldob bennünket az eset.
Remélem másokat is megfog majd ez a nemes ügy, mert most már
egyre jobban érzem, többről van itt szó, mint egy egyszerű
kalandról.
2008.
március 07.
Attila elkezdte összegyűjteni a felszerelést, nagyon jó alumínium
ládákat hozott, meg egy csomó olyan dolgot gyűjtött össze,
ami nekem eszembe sem jutott volna, de nem is ez a lényeg.
Valamikor már megint produkálni kellene valami sajtómegjelenést,
mert akkor elfelejtenek bennünket, Mellesleg az autót is össze
kellene már raknunk.
2008.március
15.
Egyre többet kerül szóba az ózdi rallye futam, el kellene
indulni rajta, de mivel. Nem ártana valami frankó autóval,
de nekünk arra nincs pénzünk. Eszembe jut egy csernelyi srác,
Ruszkai Peti, akivel régről ismerjük egymást, még amikor voltak
a környékünkön amatőr autóversenyek.
2008.március
20.
Neten való szörfözés közben Dobos kolléga rátalál egy fotósra:
bizonyos Bátor Laca. Nekem ismerősen cseng a neve, azt hiszem
az Észak-ban, vagy boon-on láttam. Csinál rólunk portrét,
- végül is a fotók később jók lesznek bármire.
2008.március
28.
Miskolcon járva ellátogatunk a fotóstúdióba, elég normális
a fotós. Bevallom nem erre számítottam, a falon fotók, felismerek
párat. Legismertebb az a bizonyos Dundika, - akkor nem is
lehet olyan rossz fotós. Időpont egyeztetés, - hozzám kell
kicsit igazodni, mivel nekem fix beosztásom van a kukásautón,
de sikerül.
2008.március
29.
Kiugrunk Csernelybe egyeztetni Ruszkaihoz, mert rábólintott:
ideadja nekünk az autóját az ózdi versenyre. Tetszik neki
az elhatározásunk, hogy megyünk Bamakóba. Átlátja a reklám
értékét is. Neki is jó reklám és ő is tud a későbbiekben profitálni
kicsit a dologból.
2008.április
01.
Nem áprilisi tréfaként lebeszélem az ózdi futam szervezőivel
a nevezési feltételeket, megállapodunk szóban, ami nálam szentírás.
Elkezdjük a szervezést.
2008.április 05.
Sajnos azokból a lelkes jelentkezőkből, akik jönni akartak
velünk mostanra mindenki visszalépett. Ketten maradtunk, de
mi nem adjuk fel!
2008.április
09.
A fotózás napja. Reggel korán indulunk, velem jön a barátnőm
is: látni szeretné milyen egy fotózás. Én is. Attila Ducato-ját
megrakjuk kellékekkel, amit előre megbeszéltünk a fotóssal,
és persze egy halom ruha. Kilenc körül érkezünk, bevisszük
a cuccokat. Érkezik egy kedves lány, mint később kiderül Ő
a sminkesünk. Ejha, engem még soha nem sminkeltek. Természetesen
velem kezd. Némi téglapor felhordása után kiszedik az orromból
és a fülemből kiálló szőröket. Nekem a Dumb és Dumber jut
eszembe, abból is egy jelenet, de magamba tartom. Elkezdjük
a fotózást: mit mondjak, én ezek után nem irigylem a fotómodelleket.
Elég sokat poénkodunk, de egy idő után minden egyes villanást
merényletnek veszek a retinám ellen, és a nyakam is kezd kitekeredni
a különböző pózoktól. Laca teljesen be van lelkesedve, és
iszonyatosan kreatív a fickó. Megpróbálok egy Clint Eastwod-os
nézést, de szerinte inkább Rékasis lett a Barátok közt-ből.
230 képet csinál ebből fog kidolgozni párat. Haza jövünk.
Elfáradtunk!
2008.április
10.
Holnap jár le a nevezési határidő az Ózd Rallyra, gyorsan
letöltök egy nevezési lapot. Kitöltöm gépen, nem ecsetelem
meddig is tart ez nekem. Leugrok Arlóba, itt lakik az egyik
rendező, leadom neki a lapot, és ezzel hivatalosan is benevezek.
2008.április
12.
Megbeszéltük, hogy ma kimegyünk kipróbálni az autót. Vételezünk
némi üzemanyagot és indulunk is. Természetesen mire odaérünk,
elkezd esni az eső. Beleülünk, megyek pár kört az úton, de
nagyon párásodik az ablak és folyton összeakadunk Attilával,
miközben váltok. Ja, azt nem is mondtam: ő navigál, én vezetek.
Ezt is gyorsan megbeszéltük ő már navigált a kilencvenes évek
elején, én meg mentem rallye kocsival pár éve pont itt Ózdon.
Kicsit idegesen viselkedik alattunk az autó, inkább abbahagyom
a gyakorlást mondván: kijövünk máskor is még.
2008.április
15.
Délutánra megint megbeszéljük az edzést, de ezúttal murvás
talajon, mert a prológ salakon lesz a stadionban, és oda nem
engednek be. Megyünk pár kört át mindenen, egyszer már majdnem
sikerül a pályán is mennünk. Aztán lassan elkezdem érezni
a csúszáshatárát, elkezdi azt csinálni az autó, amit szeretnék.
Attila bíztat: ezaz, de még nem az. Sok kört teszünk meg,
próbálom kímélni az autót, kerülöm a gödröket, rendesen sajnálom
az autót. Nem ide való ez! Elégnek ítélem meg a murvás tréninget.
Amúgy is furán szól a motorja. Érdekesség egyébként az ok:
egy kisebb hegytetején volt a pálya és ott fent alulról nem
forgott a motor jól. Visszamentünk Csernelybe ott meg lent
a völgyben szépen szólt. Fura nem? Megyek megint aszfalton
pár métert, és láss csodát, megint esni kezd. Csúszkálok az
úton keresztben, inkább abbahagyom, nehogy elkapjon a hév
és nehogy időnap előtt árkot fogjak.
2008.április
17.
Este elhozzuk az autót, mert reggel megyünk a céghez, aki
elvállalta az autó külső dekorálását.
2008.április
18.
Nekem némi dolgom akadt, ezért csak kicsit késve érünk a céghez,
de roppant kedvesen fogadnak, velem jön egy cimbim is, aki
segít, ahogy tud. Megjön a főnök is, beszél velünk pár szót,
aztán ott hagy bennünket, nekikezdünk. Attila kreativitása
jól jön, én kicsit nehezebben látom át még, mi-hová kerüljön.
Nagyon repül az idő, van már vagy délután négy, mire elkészül.
A látvány önmagáért beszél, nagyon kitettek magukért a fiúk-lányok.
A legnagyobb felirat az oldalán az Ózd-Bamako Express. Nem
sok idő van, menni kell gépkönyveztetni. Nincs is ezzel semmi
gond, csak kezdek orra esni az éhségtől.
2008.április19.
Korán kezdünk, időre kell (kellene) menni az adminisztratív
átvételre, de mi útba ejtjük még a szponzorainkat,- el is
késünk. Le is tolnak csúnyán. Kicsit felgyorsulnak az események,
jövünk-megyünk, egyszer csak már a prológ rajtjánál vagyunk.
Természetesen elkezd esni az eső, nekem már kezd gyanús lenni
az a sok esős tréning, pályabejáráson is esett végig. Kinyitják
a kaput, beengednek, mint a bikákat. Rögtön keresztbe vágom,
megnézem milyen a talaj, vagy malter, mert állagát tekintve
annak tűnik. Összenézünk a navigátorommal, ne aggódj, rendben
lesz minden. - nyugtat meg. Nagyon nyugodt vagyok és higgadt,
semmi gond nincs, egyszer megforgunk, de gyorsan megkeresem
a helyes irányt. Megyünk keresztben, amennyit csak lehet,
leintenek. Vége. Vége? Ilyen hamar? Kiállunk, jönnek az ismerősök,
gratulálnak. Szégyellem, hogy megforogtunk, de azt mondják,
nem kell. Engem bosszant kicsit. Hazamegyünk, fel kell készíteni
a holnapi futamra az autót.
2008.április
20.
Reggel kicsit pontosan érkezünk a stadionba: a kívülállóknak
talán úgy tűnt, jól ki lett számolva, de csak így sikerült.
A szervizcsapat hiányos: a főmufti, nos, az kidőlt az éjjel.
Kimegyünk az első gyorsra: hibátlanul végigmegyünk, de kicsit
óvatosan, vizes és csúszik nagyon. Gyors 2: neki lendülünk.
Semmi vész. Az első nagy balos visszafordítóban, nos, ott
mi szó szerint visszafordultunk. Még jó, hogy a felkért fotós
pont ott volt, szuper képek lesznek, amint forgunk összevissza.
A szervizponton nyugalom honolt, nekiálltak a fiúk, természetesen
a főnök nélkül a szervizeléshez. A második körben már száraz
pályán tudunk autózni. A harmadik gyorson nagyon gyorsan végig
megyünk, 40 perc etap idő - átérünk bőven. Nekem minden rajt
előtt pisilési ingereim vannak, de csak ingerek, pisi az nincs.
A negyedik gyorsra teljesen lehiggadok, elrajtolunk. Az Ózd
környéki pályákat ismerem oda-vissza, de a Királdi kört még
jobban, hiszen a kukásautóval járok erre gyakran. Nekifordulunk
a hegynek. Tempósan megyünk, ahol csak lehet, ott elrakom
keresztbe, mert az első kör után letoltak telefonon: nem ezt
várták. A tökszögi elágban van a legtöbb ember, kicsit tartok
tőle, de nagyon jól abszolváljuk: szépen, egy íven, gázzal
irányítva. Lefelé a lejtőn rendes tempót megyünk. Odaérünk
a kocsma elé, ahol az első körben túlcsordult egy kicsit a
fara, ezért inkább megforgattam. Ez persze tetszett a népnek!
Most semmi gond vele, szépen egy íven fordulunk, és már vége
is a szakasznak. A beíróban összepacsizunk: belülről is jónak
tűnt, - lendületesen, tempósan jöttünk végig. A szerviz felé
tartva észreveszünk egy kis csapatot az út szélén, lelkesen
integetnek a versenyzőknek. Attila rögtön rám szól: integessek,
mert van egy mozgáskorlátozott köztük, összenézünk, de nem
szólunk semmit. A szervizben gyakorlatilag semmit nem kellett
az autóval csinálni, - idő van. Kifelé megyünk a gyorsra és
oda érünk a kis csapat elé, akiket az előbb említettem. Már
húzódok is félre, megvárom, amíg elmegy a szembejövő autó
és megforgatom az autót előttük. Nagy port verünk fel, de
a poron keresztül is látom az arcukat és különösen azért,
aki két mankóra támaszkodva áll és tapsol nekünk. Ez egy egyszerű
kis dolog volt a részünkről, de nekik talán nagydolog, mert
nem tartom valószínűnek, hogy két mankóval valaha is ki tud
menni valamelyik gyorsaságira. Az ötödik gyorsaságin végig
rohanunk, de a cél előtt utolérjük a POZOR-os ezeröcsit, elmegyünk
mellette, mert félre áll. Szegények nem is tudnak tovább jönni,
mert a kerék tőcsavarjai feladták a harcot. A hatodik gyors
nagyon sokat késik, mert beesett egy pár autó az erdőbe, és
tartanak a ráeséstől, - már hogy egy másik autó rá esik. Szerintem
kicsi az esély rá, de minden esetre az előfutókat az eddigi
egy perc helyett fél percre indítják. Nagy nehezen elrajtolunk.
Királdon végighasítunk, de amikor el akarok fordulni a Béke-forrás
felé, megforgok. Gyorsan visszajövök pár métert, és már megyek
is tovább, de az elég volt hozzá, hogy utolérjenek a Mályinkai
srácok. No, innentől nincs kecmec, tekerni kell, de nem tartjuk
fel őket és ezúton kérek elnézést tőlük. Megint elrakom a
kocsma előtt, ahogy kell, de az embereknek tetszik, ahogy
megyünk: integet mindenki. Vége a gyorsnak, és a versenynek
is. Nagyon gyorsan telt el a nap, de nagyon sok szép élménnyel
gazdagodtunk, és ami fontos: sokan ismerték meg az Ózd-Bamako
Express-t, és a cél ez volt és persze, hogy jól érezzük magunkat.
Sikerült!
2008.május
25.
Eljött az a nap, amire vártunk már január óta, vagy amikor
megszületett az ötlet, hogy elindulunk Bamakóba. Holnap végre
valahára belekezdünk az öreg Opel Omega felkészítésébe, hogy
megfeleljen a nagy sivatagi futamra. Végre van annyi időnk,
hogy 100%-ban ezzel tudjunk foglalkozni. Lesz dolgunk bőven,
hiszen az autó minden porcikáját ellenőrizni kell, tartóssági
és biztonsági szempontból is.
|
Elkészült
a vas!
|
Idestova
három hónappal ezelőtt Attila egyik nap előszedte az Omegát
az udvar egy távoli szegletéből és nekikezdett. Nekikezdett
egy nagyon hosszú munkafolyamatnak, aminek az első lépése
az volt, hogy egy hónapig csak bontotta és szétszedte.Én
egyéb elfoglaltságomnál fogva igen ritkán tudtam segíteni
neki, amit restellek, de főállásban dolgozom. Amikor csak
tudtam kiugrottam hozzá, de igazából ez valahogy úgy zajlott,
mint az egyik műholdas csatornán futó műsorban a Bangle
Bangers-ban (London Garage).Ő "Leepu" a kreatív
és mindent |
megcsináló, én "Bernie" az ötletekben erős. Kitaláltuk,
hogy a súlyból le kell faragni, mert akkor több felszerelést
tudunk magunkkal vinni. Attila innen is onnan is lefaragott
egy kis lemezt, némi kábelköteg, és sok-sok szigetelést. Ezután
kezdte hegeszteni a korrodált részeket, mondjuk volt is mit.
Megterveztük a futómű kiemelését is, az első az "viszonylag
gyorsan" ment. A hátsó futómű, az több gondolkodást igényelt,
nem a kiemelés, az egyszerű volt. Az Omega annak ellenére, hogy
combi, helyesebben caravan, nem nagyon bírja a terhelést. Gyenge
a hátsó rugó és a gátló is. Szereztünk egy erősebb, nagyobb
rúgót, valamint egy nagyobb terhelést bíró lengéscsillapítót.
Attila ezt is belevarázsolta valahogy az autóba és a próbaterhelésen
-ami abból állt, hogy aki ott volt az udvaron az mind a csomagtartóba
mászott- jól vizsgázott, nem ült le a háta, de azért kitaláltunk
még egy plusz rúgót, egy segédrúgót a nagy közepébe. Nem tűnt
rossz ötletnek, mert ezt is kipróbáltuk és működött.
Időközben Attilának közbe jött a szokásos ötévenkénti nyaralás,
természetesen addigra olyan stádiumba hozta az autót, hogy el
lehetett hozni hozzám. Megterveztük a munkát, Attila elment
nyaralni, én maradtam, de az Istennek sem haladtam előre. Biztonsági
szempontból a fékcsövet és az üzemanyagcsövet az utastéren keresztül
terveztük elvezetni. Terveztük, de mire letelt a nyaralás addigra
sem lettem kész. Autó vissza Somsályra, keservesen, de belekezdtünk
megint a munkába. Lassan, de biztosan haladtunk. Ja persze a
"sietség" okát elfelejtettem. Dr. Ádám Antal (Doki)
a HBRK sportegyesület elnöke megkérdezte, lenne-e kedvünk a
bamakós vassal záróautónak lenni a III. HellEnergie Rallyen,
Ózdon. A válasz gyors és határozott volt, IGEN! No ezért volt
a nagy kapkodás. Elérkeztünk az utolsó héthez, mármint a verseny
hetéhez. Innen megpróbálok egy kis kronológiai sorrendet tartani.
Hétfőn sikerült a fényezést megoldanunk, ami a körülményekhez
képest aránylag jó lett. Persze csak itt tűnik egy pillanatnak
amúgy nem. Kedden elkezdtük a kárpitok összerakását, meg a motorteret
kellett gatyába rázni, mert kicsit átvariáltuk. Beépítettünk
egy plusz akkumulátor tartót, mert ha viszünk magunkkal, akkor
ott elfér, és nem vesz el helyet az utastérből. Egy ózdi versenyző
páros segítséget kért tőlem, mert nem tudták hazahozni Csömörről
a versenyautójukat, ezért odaadtam nekik a transitomat, amivel
hazahozták. Már lehetett kb. este hat óra, amikor is elkerülvén
a további munkavégzést beleszúrtam egy szerelővasat a tenyerembe,
aminek Attila nagyon megörült. Gyors sebkötözés és irány a Kórház
sebészeti ambulanciája, ahol nagyon kedvesen fogadtak. Ihab
doktor ellátta a sebemet, némi öltéssel megerősítette és hazaküldött.
A részleteket majd máskor. Szerencsére nem jöttek be a baráti
jóslatok és sikerült aludnom éjszaka.
Szerdán igaz egy kézzel, de csináltam tovább a "vasat".
Behúztuk a fékcsövet és az üzemanyagcsövet, a szerda is gyorsan
elröppent, és fék még mindig nem volt az autón. Csütörtökön
sikerült féket csinálni a kocsira és beindítottuk a motort is.
Ennél a résznél kicsit megállnék. Történt még a nyár közepén,
hogy be akartuk indítani, de valamiért nem akartra az igazságot.
Pöfögött, durrogott, szuszogott, de végül nagy nehezen rájöttünk,
hogy rongyot tömtünk előzőleg a szívócsonkba, elkerülvén azt,
hogy szennyeződés kerüljön bele. Csak ezt mi felejtettük. Nos,
ezért van a vendégkönyvben egy tréfás bejegyzés.
Miután beindítottuk, ki is próbáltuk. A fék kezdett egyre jobb
lenni, minden porcikája új volt. Csak a hűtővízzel volt némi
probléma, nem több mint hogy rotyogott, mint leves a fazékban.
Ennek nem kellett volna így lenni, fontuk is a szemöldökünket.
Csütörtök este reménykedünk, hogy sikerül hengerfejtömítést
szereznünk. Hazaérve gyorsan szétnézek a neten, hogy hol tudok
szerezni tömítést, de semmi. Most azért már nem volt annyira
sima az éjszaka. Eddig, ahogy telt az idő, mi nagyon higgadtak
tudtunk maradni, de most kezdünk kicsit aggódni. Úszik a terv,
úszik az autó bemutatója. Ennél nagyobb reklámot meg nem nagyon
tudunk csinálni csapatunknak.
Péntek reggel első dolgom, hogy hívom a SpeedCar autósboltot
ahol előzőleg dolgoztam, hogy nincs elfekvőben egy idevaló tömítés.
Zozó utána jár, talán délutánra lehet lesz, de nem tuti az infó.
Megmenekülünk, mert pont Egerben van a volt főnököm és szerez
egy háromékes tömítést, pont olyat amilyen kellett. Ígérete
szerint délben a boltban lesz a tömítés.
Nekünk tízre a versenyirodába kell menni eligazításra. Személyesen
a versenyigazgató tartja, akit már ismerek vagy négy éve a versenyekről,
mert Ózdon mindig itt van, ha verseny van. Eligazít mindenkit,
bennünket is. Mi zárjuk az esti prológot a Stadionban. Elmondása
szerint este nyolcra kellene előkerülnünk (a hengerfejes autóval).
Tervezünk, ez nem lehetetlen, még meg lehet csinálni a motort.
Felvesszük a Prizmatext-től a matricákat, minden matrica szuper,
főleg a nagy színes bamakós. Két órakor már pont beöltöztünk
melósba már a kezemben a szerszám, hív a Doki üzent a versenyigazgató
ugorjunk be a versenyirodába. Szépruhát fel városba be, a város
már tele van szervizkocsival és versenyautóval. Természetesen
rosszkor érünk oda, felügyelőtestületi ülés van, várni kell.
Attila kitalálja, ugorjunk ki a stadionba, mert addig felrakjuk
a srácoknak a Favoritra a matricát! Hálából, mert segítettünk
nekik hazahozni a versenykocsit, viselik a matricát az autón,
de nem csak ezen az egy versenyen. Rárakjuk a csomagtér ajtóra
jó gyorsan, és irány vissza a versenyirodára. Előkerül az igazgató,
módosul a terv. Nem záró autó leszünk, hanem mínusz 30 perces
autó. Az jó csak mi is az? Kiokosítanak! Az egyes rajtszámú
versenyautó előtt megyünk 30 perccel, gyakorlatilag mi zárjuk
le a pályát a biztonsági autó után. Időtervet kérünk a miheztartás
végett.
Elmúlt már délután négy óra, mire visszaérünk szerelni. Remek,
melós ruha vissza. Attila kicsit elkedvetlenedett, kiadom az
ukászt! Ragaszd a matricát! Megcsinálom a motort. Van segítségem,
Dini alias "fílnyúc" a jobb kezem. Nem azért kell
nekem segítség, mert én ilyen nagy "király" vagyok,
csak a jobb kezem varrva van. Segít a barátnőm is, inkább nekünk
segít, minthogy nézze a prológot. Ő tisztogatja az autót, segít
Attilának, én meg őrült tempóban, de nem kapkodva szedem le
a hengerfejet. Könnyebb lenne, ha már csináltam volna ilyen
típust, de sajnos nem.
Lebontom és leemeljük a hengerfejet (van kb.40 kiló), vizsgálom
a tömítést, nem lenne baj, ha csak a tömítés lenne rossz. Nem
látok rajta semmi különöset! Dinivel ketten pucoljuk a blokk
és a hengerfej illeszkedő felületét, ez jó egy órát vesz igénybe.
Már hat óra és még nem kezdtük el összerakni. Hívnak telefonon,
"megnyugtatás" képen már az első osztály megy, mivel
a másod osztály kezdett. Felhelyezem a tömítést, rá a hengerfejet
és gyorsan lehúzzuk. Itt már kérem Attila segítségét, mert nem
tudom jól meghúzni. Vissza az összes vízcső, vissza az olaj,
közben sikerül kiküszöbölni a generátor hibáját is, mert nem
adtunk neki testkábelt. Bele a víz, folyik az egyik alsó cső.
Nem tettem vissza, már kapkodok kicsit. Meghúzom. Körbeforgatom,
elvileg indítható. Indítom, beröffen hatalmas füst kíséretében.
Melegítem a motort, nézem a vizet, abbahagyta a köpködést, nem
rotyog a víz, nincs nyomás a rendszerben. Attila saját elmondása
szerint, amikor visszaértünk már belefáradt, és nem igazán volt
"idegzete" hozzányúlni, de nekem volt és ez így volt
rendjén.
Nagyon gyorsan átöltöztünk, igaz az olajtól már nem teljesen
sikerült megszabadítani a kezemet, nem úgy, mint a kötéstől,
mert az fagyállós és olajos lett. Biztos rosszul lett volna
egy orvos, ha látja a szép steril kötést fagyállósan és olajosan.
Mire a stadionba érünk, már kezd sötétedni. Mennek a WRC-ék.
Felszaladok a lelátóra. Éppen Turit és Asit engedik be, nem
kis csillagszóró. Turi megnyeri a párbajt, később tudom meg,
hogy a prológot is.
A két szpíker felváltva adja az infókat, elképzelem, ha mi megyünk
mit mondanak. Nagyon sokan vannak a lelátón, szinte teltház!
A záró műsor az "öreg" Béres, az öreg Asconával nagyot
kocsizik, de nem nyitják a kaput nekünk. De miért? Nagy nehezen
beengednek, de a szpíker elhallgat. Megint kifelejtettem egy
nagyon fontos dolgot, előzetesen úgy beszéltük meg ezen a versenyen
Attila vezet ez így korrekt, egyszer ő, egyszer én. Bizonyítván,
hogy egy csapat és itt nincs "egyes" számú, és "kettes"
számú sofőr. Itt egyenértékűek vagyunk, itt mindketten el tudjuk
látni egymás feladatát.
Szóval megyünk be, biztatom Attilát, rakd el, rakd el. Elrakja,
megyünk vagy öt kört, megyünk keresztben amennyire ez a nehéz
és batár nagy vas bír. Kijövünk a stadion vörös salakjáról,
meglepetésünkre egy kisebb csoport szalad oda hozzánk. Pacsiznak
velünk bevannak kicsit legelve, úgy szalon spiccesen. Gratulálnak!
Nézik mi ez a járgány, el sem hiszik, hogy ez egy diesel. Ráadásul
egy kombi! Ismerősök is jönnek, tetszett nekik is. Átkelünk
a tömegen, a srácok megint integetnek vadul, mi meg csak vigyorgunk,
mint a tejbe tök.
Szombat reggel elég korán kezdünk, mert a verseny első gyorsaságijának
rajtja Zagyvarónán van. Kisebb bonyodalmak után elindulunk azon
a gyorsaságin, ami a régi időkben a legendás Salgó rallye egyik
híres szakasza volt. Klasszikus rallye szakasz, telis tele nézővel.
Attila ismeri az utat én nem. Nem volt időnk végig menni egyik
gyorson sem. Az autó szenzációsan kanyarodik, motor erő és fék
is van. Ez nagyon jó technikás pálya, esetenként bevállalós
kanyarokkal, egy igazi autógyilkos szakasz. Lejövünk a gyorsról,
a beíró előtt állunk, amikor jön egy mentő a gyorsaságiról,
Salgótarjánból. Félre akarunk állni, ezért bekanyarodunk egy
mellékutcába, természetesen arra akar menni a mentő is, de mivel
szűk az út, csőgáz és megyünk előtte mint a rakéta. Elengedjük
a kocsmánál, az emberek csak néznek.
Átmegyünk Zabarra, az előző mentő riasztás miatt csúszik 30
percet a rajt. A zabari szakaszt ismerem, nekem ez tetszett
a legjobban. Sok ismerős embert látunk a borsodi szakaszon,
elég hamar átérünk Domaházára. Nem várunk, beállunk a hangszórós
autó után a rajtba. Az előző csúszást toljuk át a következő
szakaszra. Elmegy a hangszórós autó, várunk jó öt percet és
mi is engedélyt kapunk a rajtra.
Ezen a szakaszon vannak a legtöbben. A kissikátori elágazást
már látjuk messziről, tempósan megyünk, de pechünkre megáll
a hangszórós kocsi, mi is megállunk. Mindenfelé ismerősök, rengetegen
integetnek, kiabálnak, ami nagyon jó érzés. Végigrohanunk a
gyorson, beérünk Hangonyba. Vége az első körnek. Kiszámolom
a következő kör rajtidejét. Sok időnk marad, kivált, hogy semmit
nem kell csinálni az autón. Benézünk Ózdra, piac nap van. Szétnézünk
a városban, bemegyünk az autósboltba, beszélgetünk egy jót.
Szerencsére időben elindulunk a következő körre.
Megállunk tankolni, majd kimegyünk a rajthoz a reggeli csúszás
itt is jelen van, de nem idegesek az emberek. Hamarébb vagyunk
ott, mint a mélyen tisztelt Lakatos Lajos Úr, aki vezeti a hangos
autót (azért hangos, mivel Lajosbácsi két óriás hangszóróból
ilyezgeti a nézőket). Érdekes, hogy csak addig telik nehezen
az idő, amíg elindulunk, azután nagyon felgyorsul minden. Hipp-hopp
megint Domaházán találjuk magunkat, itt is várni kell kicsit.
Ekkor lépett oda hozzánk az egyik mentős Úr, én azon nyomban
megmutattam neki a kezem, mert kicsit romlott az állapota. Ő
rögtön betessékelt a mentőautóba és lefertőtlenítette, majd
bekötötte. Megígértette velem, hogy az utolsó körben odamegyek
hozzá, átköttetni. Meg is ígérem. Elindulunk, szépen megyünk
a hangos után. Integetek bőszen a frissen kötött szép fehér
kezemmel. Integetnek vissza az emberek, mert tudják, hogy utánunk
jön a mezőny. A szakasz felénél megismerem a srácokat a prológról,
integetnek vadul. A Lakatos Úr többször megáll, mert kezdenek
a nézők renitenskedni, de ő nagyon kemény és határozott, amilyen
egy nyugalmazott katonatiszt lehet. Rendet tesz, elzavar pár
embert a nézők elől elzárt területről.
Beérünk Hangonyba, de egyből indulunk is tovább a harmadik körre,
nincs sok időnk. Azért még megállunk Borsodnádasdon egy barátunknál,
aki, amíg mi kocsikáztunk megcsinálta a lámpasorunkat a gépháztetőre,
ami igazán a prológon lett volna jó, de erre nem maradt időnk.
Megint Zagyvaróna, megint végig csavarunk, az autó még mindig,
mint az új. Hibátlan! Zabar-Domaháza, megyünk szép lassan. Felfedezek
az erdőben egy pár falubelit, mármint Borsodszentgyörgyit. Jó
érzés látni, ahogy integetnek.
Domaházán hiába keresem a mentős urat elment a másik mentőautóhoz,
de nekünk mennünk kell, csak az a baj, hogy én csacsi, mire
odaértünk leszedtem a kötést. Hiba volt. A gyorsasági közepén
meg kell állni megint. Elsétál mellettünk egy fotós, aki ránk
köszön. Visszaköszönünk. Ki volt ez? Kérdezi Attila. Mit tudom
én?! Valaki, nem tudom. Akkor esik le ez volt a Du.En! Személyesen
Dudás Endre.
Végzünk a nap utolsó gyorsaságijával, megvonjuk a nap mérlegét:
sokan látták az autót, a nap sikeres volt!
Attila elhatározza, ő bizony felrakja a lámpasort az éjjel,
ami végre elkészült! Nekem minden bajom van, nincs kedvem este
szerelni. (Fáradt vagyok!)
Jakab Zsolti barátunk felajánlotta segítségét. Visszajön, és
késő estig segít. Vagyis hajnal kettőig. Csak reggel veszem
észre: kicserélték a gépháztetőt, eddig fehér volt rajta, most
meg fekete. Rajta a lámpasor! Ezeknek elment az esze gondolom
magamban, de megcsinálták. Zsolti! Ezúton is köszönjük a segítséged,
nélküled most sem lenne rajta a lámpasor!
Vasárnap reggel elég korán kezdünk, Kelemér-Putnok, itt már
jártam csak fordítva. Erre a gyorsaságira csak az igazán fanatikusak
jöttek ki. Elviszünk egy fotóst, egy pár kanyart gurulunk vele,
kirakjuk, elkezdünk sietni, de ez kicsit rövidnek tűnik, mármint
a szakasz.
Átmegyünk Királdra, ezt igazán ismerjük, mert itt már mentem
sokat, Attilával is még tavasszal az RTE futamon. A rajtnál
találkozok a tegnapi mentőssel, de megint nincs idő, menni kell.
Gyorsan végig megyünk a falun, aztán el a Béke-forrás felé,
még felfelé menet elénk ugrik egy ismerős. Gaben. Kezében nyárs
rajta egy kicsit megsült virsli. Letolom, megsüthette volna
nekünk.
Nagyon várjuk a Kocsma előtti kanyart, de nem jön össze, mert
Lajosbá ott áll, álldogáll és a nézőket informálja. Kimegyünk
a sátai szakaszra, kedves hölgy ismerősként köszönt. Tegnap
összehaverkodtunk vele, egyébként minden egyes rajtoltató és
beíró nagyon aranyos és kedves volt. Pedig elég lehet nekik
ott állni egész nap, ha esik, ha fúj, ha meleg vagy hideg van.
Nem túl gyorsan, végig megyünk Sátára. A cél után már indulnánk
vissza Ózdra, de nekem, mint jó navigátornak eszembe jut, Bóta
felé nem messze van Királd. Kiugrunk megnézni a "nagyokat".
A rajthoz megyünk, az van a legközelebb. Észrevesz a mentős
bácsi, gyorsan "bevág" a mentőbe és ellátja a sebemet.
Elbeszélgetek vele, meglepetésemre tudja mi az a Bamako. Felajánlást
tesz. Adnak nekünk egy egészségügyi felszerelésekkel teli táskát,
amiben van sok minden, ami szükséges lehet egy ilyen hosszú
úton, és esetleg elláthatunk másokat is. Névjegyet cserélünk,
és elküldi velünk a másik gyorsra a kollégáinak a reggelit.
Elvisszük. Nézzük a versenyt, de megunjuk, meg idő is van. Menni
kell!
Mivel mi a mezőny előtt járunk kb. 30 perccel, a második körben
tudjuk meg, hogy az első gyorsot kivették etapba, mert az éjjel
ellopták a gumikat a kanyar belső ívéről. (Biztosan kellett
valakinek egy csomó használt gumiköpeny.) Beállunk a rajthoz,
de gyorsan félreállítanak, mert bent van a mentő a szakaszon.
Beesett valaki az erdőbe. Várunk, ezek a percek nem túl kellemesek,
mert nem lehet tudni ki a sérült és mennyire sérült. Lejön a
mentő, odamegyünk hozzá, nem súlyos a sérülés, csak az öv rántotta
meg. A következő szakaszon tudjuk meg, hogy Nedeczki és a sógora
estek be a Rallye Ladával. Érdekes volt, mert a szakaszon végig
mentünk, de sehol nem találtuk az autót.
A Következő szakaszon kiérve az erdőbe Gaben megint megállít,
bead nekem négy virslit, most már megsütve, és egy szelet kenyeret.
Az igazat megvallva életet mentett, mert addig nem nagyon volt
időnk enni. A sátai szakasz után kimentünk a Királdi gyors közepére
a tökszögi elágba. Találkozunk a HBRK teljes vezérkarával, a
Doki nincs valami jó bőrben, fájlalta a derekát és alig bírt
menni.
A pálya szélén megint összefutunk a srácokkal a prológról, itt
is megismernek pedig ide gyalog érkeztünk., de nagyon jó fejek.
Kicsit elbeszélgetjük az időt úgy, hogy lóhalálában átmegyünk
Kelemérre. Elkezdjük immár befejező körünket. A rajtnál találkozunk
Nedével aki a segítőivel ki szeretne jutni az erdőben veszteglő
autójához. Azt mondta, nem volt fék és egy elég tempós részen
egyszerűen nem tudott elfordulni. Kivisszük őket, megnézzük
hová is esett. A látvány az elég szörnyű. Nagyon nagy szerencséjük
volt!
Átmegyünk Királdra, semmi érdekes nem történik. Szépen végigcsorgunk,
már nagyon óvatosak vagyunk. Sátai gyors, megállunk a beíróban,
azt mondják, folyik valami az autóból. Megnézem. Csak víz, meg
nem is nagyon folyik. Elindulunk, kíméljük a vasat. Sátán előkapok
egy 13-as kulcsot, meghúzok egy csavart és abba marad a folyás.
A mérleg egy csavart a tükörben, egy csavart a motortérben a
vízcsőcsonknál. Nem túl szervizigényes a vas!
Mérleget vonunk. 18 gyorsasági a prológgal együtt 19. Hibátlan
próbaüzem, ráadásul az ORB gyorsaságin tesztelve, és hibátlanul
működött a vas, amivel megyünk Afrikába!
Nagyon sokan láthatták az autót, és bennünket is. Hiába, kell
a reklám. Nekünk meg nem telik fizetett hirdetésre egyik TV-ben
sem. Itt meg olyan közegben mozogtunk, amit amúgy is szeretünk.
Ja, és nagyon jól éreztük magunkat!
Este
még kiugrottunk Dr. Perneki Attiláékhoz, akihez jártam kötözésre
a verseny előtt. Ugyanis megígértem, hogy megmutatjuk az autót
a gyerekeiknek. A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy Attila
beszállt mellénk harmadiknak. Eljön velünk Bamakóba.
A napokban már be is nevezett, és mint csapatorvos jön velünk.
Így a családok megnyugodtak kicsit, lesz egy orvos, aki ha
kell, tud segíteni rajtunk bármi is az. Ezzel együtt igazán
sikeres lett a hétvége. Sokan szerettek volna jönni az Afrikai
kalandtúrára, de csak ő volt, aki igazán komolyan gondolta,
és benevezett a Bamakóra. Így jön is velünk Afrikába!
|
|