OZD-BAMAKO EXPRESS

megcsináló, én "Bernie" az ötletekben erős. Kitaláltuk, hogy a súlyból le kell faragni, mert akkor több felszerelést tudunk magunkkal vinni. Attila innen is onnan is lefaragott egy kis lemezt, némi kábelköteg, és sok-sok szigetelést. Ezután kezdte hegeszteni a korrodált részeket, mondjuk volt is mit. Megterveztük a futómű kiemelését is, az első az "viszonylag gyorsan" ment. A hátsó futómű, az több gondolkodást igényelt, nem a kiemelés, az egyszerű volt. Az Omega annak ellenére, hogy combi, helyesebben caravan, nem nagyon bírja a terhelést. Gyenge a hátsó rugó és a gátló is. Szereztünk egy erősebb, nagyobb rúgót, valamint egy nagyobb terhelést bíró lengéscsillapítót. Attila ezt is belevarázsolta valahogy az autóba és a próbaterhelésen -ami abból állt, hogy aki ott volt az udvaron az mind a csomagtartóba mászott- jól vizsgázott, nem ült le a háta, de azért kitaláltunk még egy plusz rúgót, egy segédrúgót a nagy közepébe. Nem tűnt rossz ötletnek, mert ezt is kipróbáltuk és működött.
Időközben Attilának közbe jött a szokásos ötévenkénti nyaralás, természetesen addigra olyan stádiumba hozta az autót, hogy el lehetett hozni hozzám. Megterveztük a munkát, Attila elment nyaralni, én maradtam, de az Istennek sem haladtam előre. Biztonsági szempontból a fékcsövet és az üzemanyagcsövet az utastéren keresztül terveztük elvezetni. Terveztük, de mire letelt a nyaralás addigra sem lettem kész. Autó vissza Somsályra, keservesen, de belekezdtünk megint a munkába. Lassan, de biztosan haladtunk. Ja persze a "sietség" okát elfelejtettem. Dr. Ádám Antal (Doki) a HBRK sportegyesület elnöke megkérdezte, lenne-e kedvünk a bamakós vassal záróautónak lenni a III. HellEnergie Rallyen, Ózdon. A válasz gyors és határozott volt, IGEN! No ezért volt a nagy kapkodás. Elérkeztünk az utolsó héthez, mármint a verseny hetéhez. Innen megpróbálok egy kis kronológiai sorrendet tartani. Hétfőn sikerült a fényezést megoldanunk, ami a körülményekhez képest aránylag jó lett. Persze csak itt tűnik egy pillanatnak amúgy nem. Kedden elkezdtük a kárpitok összerakását, meg a motorteret kellett gatyába rázni, mert kicsit átvariáltuk. Beépítettünk egy plusz akkumulátor tartót, mert ha viszünk magunkkal, akkor ott elfér, és nem vesz el helyet az utastérből. Egy ózdi versenyző páros segítséget kért tőlem, mert nem tudták hazahozni Csömörről a versenyautójukat, ezért odaadtam nekik a transitomat, amivel hazahozták. Már lehetett kb. este hat óra, amikor is elkerülvén a további munkavégzést beleszúrtam egy szerelővasat a tenyerembe, aminek Attila nagyon megörült. Gyors sebkötözés és irány a Kórház sebészeti ambulanciája, ahol nagyon kedvesen fogadtak. Ihab doktor ellátta a sebemet, némi öltéssel megerősítette és hazaküldött. A részleteket majd máskor. Szerencsére nem jöttek be a baráti jóslatok és sikerült aludnom éjszaka.
Szerdán igaz egy kézzel, de csináltam tovább a "vasat". Behúztuk a fékcsövet és az üzemanyagcsövet, a szerda is gyorsan elröppent, és fék még mindig nem volt az autón. Csütörtökön sikerült féket csinálni a kocsira és beindítottuk a motort is. Ennél a résznél kicsit megállnék. Történt még a nyár közepén, hogy be akartuk indítani, de valamiért nem akartra az igazságot. Pöfögött, durrogott, szuszogott, de végül nagy nehezen rájöttünk, hogy rongyot tömtünk előzőleg a szívócsonkba, elkerülvén azt, hogy szennyeződés kerüljön bele. Csak ezt mi felejtettük. Nos, ezért van a vendégkönyvben egy tréfás bejegyzés.
Miután beindítottuk, ki is próbáltuk. A fék kezdett egyre jobb lenni, minden porcikája új volt. Csak a hűtővízzel volt némi probléma, nem több mint hogy rotyogott, mint leves a fazékban. Ennek nem kellett volna így lenni, fontuk is a szemöldökünket.
Csütörtök este reménykedünk, hogy sikerül hengerfejtömítést szereznünk. Hazaérve gyorsan szétnézek a neten, hogy hol tudok szerezni tömítést, de semmi. Most azért már nem volt annyira sima az éjszaka. Eddig, ahogy telt az idő, mi nagyon higgadtak tudtunk maradni, de most kezdünk kicsit aggódni. Úszik a terv, úszik az autó bemutatója. Ennél nagyobb reklámot meg nem nagyon tudunk csinálni csapatunknak.
Péntek reggel első dolgom, hogy hívom a SpeedCar autósboltot ahol előzőleg dolgoztam, hogy nincs elfekvőben egy idevaló tömítés. Zozó utána jár, talán délutánra lehet lesz, de nem tuti az infó.
Megmenekülünk, mert pont Egerben van a volt főnököm és szerez egy háromékes tömítést, pont olyat amilyen kellett. Ígérete szerint délben a boltban lesz a tömítés.
Nekünk tízre a versenyirodába kell menni eligazításra. Személyesen a versenyigazgató tartja, akit már ismerek vagy négy éve a versenyekről, mert Ózdon mindig itt van, ha verseny van. Eligazít mindenkit, bennünket is. Mi zárjuk az esti prológot a Stadionban. Elmondása szerint este nyolcra kellene előkerülnünk (a hengerfejes autóval). Tervezünk, ez nem lehetetlen, még meg lehet csinálni a motort. Felvesszük a Prizmatext-től a matricákat, minden matrica szuper, főleg a nagy színes bamakós. Két órakor már pont beöltöztünk melósba már a kezemben a szerszám, hív a Doki üzent a versenyigazgató ugorjunk be a versenyirodába. Szépruhát fel városba be, a város már tele van szervizkocsival és versenyautóval. Természetesen rosszkor érünk oda, felügyelőtestületi ülés van, várni kell. Attila kitalálja, ugorjunk ki a stadionba, mert addig felrakjuk a srácoknak a Favoritra a matricát! Hálából, mert segítettünk nekik hazahozni a versenykocsit, viselik a matricát az autón, de nem csak ezen az egy versenyen. Rárakjuk a csomagtér ajtóra jó gyorsan, és irány vissza a versenyirodára. Előkerül az igazgató, módosul a terv. Nem záró autó leszünk, hanem mínusz 30 perces autó. Az jó csak mi is az? Kiokosítanak! Az egyes rajtszámú versenyautó előtt megyünk 30 perccel, gyakorlatilag mi zárjuk le a pályát a biztonsági autó után. Időtervet kérünk a miheztartás végett.
Elmúlt már délután négy óra, mire visszaérünk szerelni. Remek, melós ruha vissza. Attila kicsit elkedvetlenedett, kiadom az ukászt! Ragaszd a matricát! Megcsinálom a motort. Van segítségem, Dini alias "fílnyúc" a jobb kezem. Nem azért kell nekem segítség, mert én ilyen nagy "király" vagyok, csak a jobb kezem varrva van. Segít a barátnőm is, inkább nekünk segít, minthogy nézze a prológot. Ő tisztogatja az autót, segít Attilának, én meg őrült tempóban, de nem kapkodva szedem le a hengerfejet. Könnyebb lenne, ha már csináltam volna ilyen típust, de sajnos nem.
Lebontom és leemeljük a hengerfejet (van kb.40 kiló), vizsgálom a tömítést, nem lenne baj, ha csak a tömítés lenne rossz. Nem látok rajta semmi különöset! Dinivel ketten pucoljuk a blokk és a hengerfej illeszkedő felületét, ez jó egy órát vesz igénybe. Már hat óra és még nem kezdtük el összerakni. Hívnak telefonon, "megnyugtatás" képen már az első osztály megy, mivel a másod osztály kezdett. Felhelyezem a tömítést, rá a hengerfejet és gyorsan lehúzzuk. Itt már kérem Attila segítségét, mert nem tudom jól meghúzni. Vissza az összes vízcső, vissza az olaj, közben sikerül kiküszöbölni a generátor hibáját is, mert nem adtunk neki testkábelt. Bele a víz, folyik az egyik alsó cső. Nem tettem vissza, már kapkodok kicsit. Meghúzom. Körbeforgatom, elvileg indítható. Indítom, beröffen hatalmas füst kíséretében. Melegítem a motort, nézem a vizet, abbahagyta a köpködést, nem rotyog a víz, nincs nyomás a rendszerben. Attila saját elmondása szerint, amikor visszaértünk már belefáradt, és nem igazán volt "idegzete" hozzányúlni, de nekem volt és ez így volt rendjén.
Nagyon gyorsan átöltöztünk, igaz az olajtól már nem teljesen sikerült megszabadítani a kezemet, nem úgy, mint a kötéstől, mert az fagyállós és olajos lett. Biztos rosszul lett volna egy orvos, ha látja a szép steril kötést fagyállósan és olajosan.
Mire a stadionba érünk, már kezd sötétedni. Mennek a WRC-ék. Felszaladok a lelátóra. Éppen Turit és Asit engedik be, nem kis csillagszóró. Turi megnyeri a párbajt, később tudom meg, hogy a prológot is.
A két szpíker felváltva adja az infókat, elképzelem, ha mi megyünk mit mondanak. Nagyon sokan vannak a lelátón, szinte teltház!
A záró műsor az "öreg" Béres, az öreg Asconával nagyot kocsizik, de nem nyitják a kaput nekünk. De miért? Nagy nehezen beengednek, de a szpíker elhallgat. Megint kifelejtettem egy nagyon fontos dolgot, előzetesen úgy beszéltük meg ezen a versenyen Attila vezet ez így korrekt, egyszer ő, egyszer én. Bizonyítván, hogy egy csapat és itt nincs "egyes" számú, és "kettes" számú sofőr. Itt egyenértékűek vagyunk, itt mindketten el tudjuk látni egymás feladatát.
Szóval megyünk be, biztatom Attilát, rakd el, rakd el. Elrakja, megyünk vagy öt kört, megyünk keresztben amennyire ez a nehéz és batár nagy vas bír. Kijövünk a stadion vörös salakjáról, meglepetésünkre egy kisebb csoport szalad oda hozzánk. Pacsiznak velünk bevannak kicsit legelve, úgy szalon spiccesen. Gratulálnak! Nézik mi ez a járgány, el sem hiszik, hogy ez egy diesel. Ráadásul egy kombi! Ismerősök is jönnek, tetszett nekik is. Átkelünk a tömegen, a srácok megint integetnek vadul, mi meg csak vigyorgunk, mint a tejbe tök.
Szombat reggel elég korán kezdünk, mert a verseny első gyorsaságijának rajtja Zagyvarónán van. Kisebb bonyodalmak után elindulunk azon a gyorsaságin, ami a régi időkben a legendás Salgó rallye egyik híres szakasza volt. Klasszikus rallye szakasz, telis tele nézővel. Attila ismeri az utat én nem. Nem volt időnk végig menni egyik gyorson sem. Az autó szenzációsan kanyarodik, motor erő és fék is van. Ez nagyon jó technikás pálya, esetenként bevállalós kanyarokkal, egy igazi autógyilkos szakasz. Lejövünk a gyorsról, a beíró előtt állunk, amikor jön egy mentő a gyorsaságiról, Salgótarjánból. Félre akarunk állni, ezért bekanyarodunk egy mellékutcába, természetesen arra akar menni a mentő is, de mivel szűk az út, csőgáz és megyünk előtte mint a rakéta. Elengedjük a kocsmánál, az emberek csak néznek.
Átmegyünk Zabarra, az előző mentő riasztás miatt csúszik 30 percet a rajt. A zabari szakaszt ismerem, nekem ez tetszett a legjobban. Sok ismerős embert látunk a borsodi szakaszon, elég hamar átérünk Domaházára. Nem várunk, beállunk a hangszórós autó után a rajtba. Az előző csúszást toljuk át a következő szakaszra. Elmegy a hangszórós autó, várunk jó öt percet és mi is engedélyt kapunk a rajtra.
Ezen a szakaszon vannak a legtöbben. A kissikátori elágazást már látjuk messziről, tempósan megyünk, de pechünkre megáll a hangszórós kocsi, mi is megállunk. Mindenfelé ismerősök, rengetegen integetnek, kiabálnak, ami nagyon jó érzés. Végigrohanunk a gyorson, beérünk Hangonyba. Vége az első körnek. Kiszámolom a következő kör rajtidejét. Sok időnk marad, kivált, hogy semmit nem kell csinálni az autón. Benézünk Ózdra, piac nap van. Szétnézünk a városban, bemegyünk az autósboltba, beszélgetünk egy jót.
Szerencsére időben elindulunk a következő körre.
Megállunk tankolni, majd kimegyünk a rajthoz a reggeli csúszás itt is jelen van, de nem idegesek az emberek. Hamarébb vagyunk ott, mint a mélyen tisztelt Lakatos Lajos Úr, aki vezeti a hangos autót (azért hangos, mivel Lajosbácsi két óriás hangszóróból ilyezgeti a nézőket). Érdekes, hogy csak addig telik nehezen az idő, amíg elindulunk, azután nagyon felgyorsul minden. Hipp-hopp megint Domaházán találjuk magunkat, itt is várni kell kicsit.
Ekkor lépett oda hozzánk az egyik mentős Úr, én azon nyomban megmutattam neki a kezem, mert kicsit romlott az állapota. Ő rögtön betessékelt a mentőautóba és lefertőtlenítette, majd bekötötte. Megígértette velem, hogy az utolsó körben odamegyek hozzá, átköttetni. Meg is ígérem. Elindulunk, szépen megyünk a hangos után. Integetek bőszen a frissen kötött szép fehér kezemmel. Integetnek vissza az emberek, mert tudják, hogy utánunk jön a mezőny. A szakasz felénél megismerem a srácokat a prológról, integetnek vadul. A Lakatos Úr többször megáll, mert kezdenek a nézők renitenskedni, de ő nagyon kemény és határozott, amilyen egy nyugalmazott katonatiszt lehet. Rendet tesz, elzavar pár embert a nézők elől elzárt területről.
Beérünk Hangonyba, de egyből indulunk is tovább a harmadik körre, nincs sok időnk. Azért még megállunk Borsodnádasdon egy barátunknál, aki, amíg mi kocsikáztunk megcsinálta a lámpasorunkat a gépháztetőre, ami igazán a prológon lett volna jó, de erre nem maradt időnk.
Megint Zagyvaróna, megint végig csavarunk, az autó még mindig, mint az új. Hibátlan! Zabar-Domaháza, megyünk szép lassan. Felfedezek az erdőben egy pár falubelit, mármint Borsodszentgyörgyit. Jó érzés látni, ahogy integetnek.
Domaházán hiába keresem a mentős urat elment a másik mentőautóhoz, de nekünk mennünk kell, csak az a baj, hogy én csacsi, mire odaértünk leszedtem a kötést. Hiba volt. A gyorsasági közepén meg kell állni megint. Elsétál mellettünk egy fotós, aki ránk köszön. Visszaköszönünk. Ki volt ez? Kérdezi Attila. Mit tudom én?! Valaki, nem tudom. Akkor esik le ez volt a Du.En! Személyesen Dudás Endre.
Végzünk a nap utolsó gyorsaságijával, megvonjuk a nap mérlegét: sokan látták az autót, a nap sikeres volt!
Attila elhatározza, ő bizony felrakja a lámpasort az éjjel, ami végre elkészült! Nekem minden bajom van, nincs kedvem este szerelni. (Fáradt vagyok!)
Jakab Zsolti barátunk felajánlotta segítségét. Visszajön, és késő estig segít. Vagyis hajnal kettőig. Csak reggel veszem észre: kicserélték a gépháztetőt, eddig fehér volt rajta, most meg fekete. Rajta a lámpasor! Ezeknek elment az esze gondolom magamban, de megcsinálták. Zsolti! Ezúton is köszönjük a segítséged, nélküled most sem lenne rajta a lámpasor!
Vasárnap reggel elég korán kezdünk, Kelemér-Putnok, itt már jártam csak fordítva. Erre a gyorsaságira csak az igazán fanatikusak jöttek ki. Elviszünk egy fotóst, egy pár kanyart gurulunk vele, kirakjuk, elkezdünk sietni, de ez kicsit rövidnek tűnik, mármint a szakasz.
Átmegyünk Királdra, ezt igazán ismerjük, mert itt már mentem sokat, Attilával is még tavasszal az RTE futamon. A rajtnál találkozok a tegnapi mentőssel, de megint nincs idő, menni kell. Gyorsan végig megyünk a falun, aztán el a Béke-forrás felé, még felfelé menet elénk ugrik egy ismerős. Gaben. Kezében nyárs rajta egy kicsit megsült virsli. Letolom, megsüthette volna nekünk.
Nagyon várjuk a Kocsma előtti kanyart, de nem jön össze, mert Lajosbá ott áll, álldogáll és a nézőket informálja. Kimegyünk a sátai szakaszra, kedves hölgy ismerősként köszönt. Tegnap összehaverkodtunk vele, egyébként minden egyes rajtoltató és beíró nagyon aranyos és kedves volt. Pedig elég lehet nekik ott állni egész nap, ha esik, ha fúj, ha meleg vagy hideg van. Nem túl gyorsan, végig megyünk Sátára. A cél után már indulnánk vissza Ózdra, de nekem, mint jó navigátornak eszembe jut, Bóta felé nem messze van Királd. Kiugrunk megnézni a "nagyokat". A rajthoz megyünk, az van a legközelebb. Észrevesz a mentős bácsi, gyorsan "bevág" a mentőbe és ellátja a sebemet. Elbeszélgetek vele, meglepetésemre tudja mi az a Bamako. Felajánlást tesz. Adnak nekünk egy egészségügyi felszerelésekkel teli táskát, amiben van sok minden, ami szükséges lehet egy ilyen hosszú úton, és esetleg elláthatunk másokat is. Névjegyet cserélünk, és elküldi velünk a másik gyorsra a kollégáinak a reggelit. Elvisszük. Nézzük a versenyt, de megunjuk, meg idő is van. Menni kell!
Mivel mi a mezőny előtt járunk kb. 30 perccel, a második körben tudjuk meg, hogy az első gyorsot kivették etapba, mert az éjjel ellopták a gumikat a kanyar belső ívéről. (Biztosan kellett valakinek egy csomó használt gumiköpeny.) Beállunk a rajthoz, de gyorsan félreállítanak, mert bent van a mentő a szakaszon. Beesett valaki az erdőbe. Várunk, ezek a percek nem túl kellemesek, mert nem lehet tudni ki a sérült és mennyire sérült. Lejön a mentő, odamegyünk hozzá, nem súlyos a sérülés, csak az öv rántotta meg. A következő szakaszon tudjuk meg, hogy Nedeczki és a sógora estek be a Rallye Ladával. Érdekes volt, mert a szakaszon végig mentünk, de sehol nem találtuk az autót.
A Következő szakaszon kiérve az erdőbe Gaben megint megállít, bead nekem négy virslit, most már megsütve, és egy szelet kenyeret. Az igazat megvallva életet mentett, mert addig nem nagyon volt időnk enni. A sátai szakasz után kimentünk a Királdi gyors közepére a tökszögi elágba. Találkozunk a HBRK teljes vezérkarával, a Doki nincs valami jó bőrben, fájlalta a derekát és alig bírt menni.
A pálya szélén megint összefutunk a srácokkal a prológról, itt is megismernek pedig ide gyalog érkeztünk., de nagyon jó fejek. Kicsit elbeszélgetjük az időt úgy, hogy lóhalálában átmegyünk Kelemérre. Elkezdjük immár befejező körünket. A rajtnál találkozunk Nedével aki a segítőivel ki szeretne jutni az erdőben veszteglő autójához. Azt mondta, nem volt fék és egy elég tempós részen egyszerűen nem tudott elfordulni. Kivisszük őket, megnézzük hová is esett. A látvány az elég szörnyű. Nagyon nagy szerencséjük volt!
Átmegyünk Királdra, semmi érdekes nem történik. Szépen végigcsorgunk, már nagyon óvatosak vagyunk. Sátai gyors, megállunk a beíróban, azt mondják, folyik valami az autóból. Megnézem. Csak víz, meg nem is nagyon folyik. Elindulunk, kíméljük a vasat. Sátán előkapok egy 13-as kulcsot, meghúzok egy csavart és abba marad a folyás. A mérleg egy csavart a tükörben, egy csavart a motortérben a vízcsőcsonknál. Nem túl szervizigényes a vas!
Mérleget vonunk. 18 gyorsasági a prológgal együtt 19. Hibátlan próbaüzem, ráadásul az ORB gyorsaságin tesztelve, és hibátlanul működött a vas, amivel megyünk Afrikába!
Nagyon sokan láthatták az autót, és bennünket is. Hiába, kell a reklám. Nekünk meg nem telik fizetett hirdetésre egyik TV-ben sem. Itt meg olyan közegben mozogtunk, amit amúgy is szeretünk. Ja, és nagyon jól éreztük magunkat!

Este még kiugrottunk Dr. Perneki Attiláékhoz, akihez jártam kötözésre a verseny előtt. Ugyanis megígértem, hogy megmutatjuk az autót a gyerekeiknek. A beszélgetés olyan jól sikerült, hogy Attila beszállt mellénk harmadiknak. Eljön velünk Bamakóba.
A napokban már be is nevezett, és mint csapatorvos jön velünk. Így a családok megnyugodtak kicsit, lesz egy orvos, aki ha kell, tud segíteni rajtunk bármi is az. Ezzel együtt igazán sikeres lett a hétvége. Sokan szerettek volna jönni az Afrikai kalandtúrára, de csak ő volt, aki igazán komolyan gondolta, és benevezett a Bamakóra. Így jön is velünk Afrikába!